Gyermeket nevelni összetett, ugyanakkor felelősségteljes feladat. Annyi örömet ad, mint amennyi kihívást rejt magában. Valódi eredményeket csak közösen érhetünk el – szülők és pedagógusok együttműködésével. Ezért fontos, hogy összefogjunk gyermekeink érdekében!
Ennek szellemében egy rendszeres szülőklubot indítunk, amelyhez az érdeklődő pedagógusokat is szeretettel várjuk. Mindannyiunknak vannak jól bevált nevelési tapasztalatai, de ugyanúgy előfordulhatnak bizonytalanságok, nehézségek is. A szülőklub célja, hogy közös gondolkodásra hívjuk a szülőket, szakmai támogatást adjunk a gyermekneveléshez, és teret biztosítsunk az egymás közti tapasztalatcserére.
A foglalkozásokon olyan témákat érintünk, amelyek a mindennapokban hasznosak lehetnek. Az első félévben többek között szó lesz:
- az iskolai beilleszkedésről és iskolaérettségről,
- a tanulásról és a gyermek különböző életkorainak viselkedési sajátosságairól,
- a játékról és művészetről mint nevelési eszközökről,
- valamint a tanulási nehézségekről.
Az alkalmakon szakemberek tartanak előadásokat, és készséggel válaszolnak a felmerülő kérdésekre. Emellett lehetőség nyílik a résztvevők aktuális problémáinak megbeszélésére és közös megoldáskeresésre.
Számítunk Önökre – szeretettel várjuk érdeklődésüket és aktív részvételüket!
VII. klubfoglalkozás:
- Időpont: 2026. március 26. (csütörtök) 17:00
- Téma: Mit olvas már megint a gyerek?! Kortárs irodalmat!
- Témavezető: Horváthné Márki Ilona és Paszternákné Tóth Júlia
- Helyszín: Iskolai könyvtár és közösségi tér
VI. klubfoglalkozás:
- Időpont: 2026. februát 23. (hétfő) 17:00
- Téma: „Anya lettem, de hová lettem én?”
- Témavezető: Dr. Bohács Katalin
- Helyszín: Iskolai könyvtár és közösségi tér
V. klubfoglalkozás:
- Időpont: 2026. január 29. (csütörtök) 17:00
- Téma: “Amikor a viselkedés és a teljesítmény üzen: gyanújelek gyermekkorban”
- Témavezető: Beregi Judit
- Helyszín: Iskolai könyvtár és közösségi tér
IV. klubfoglalkozás:
- Időpont: 2025. december 4. (csütörtök) 17:00
- Téma: A társasjátékok világa. Múlt vagy jövő, avagy van-e élet a digitális világon túl?
- Témavezető: Kiss Zoltán
- Helyszín: Iskolai könyvtár és közösségi tér
III. klubfoglalkozás:
- Időpont: 2025. november 14. (péntek) 17:00
- Téma: Nemcsak játék és mese – Mit jelent a meseterápia és a művészetterápia?
- Témavezető: Sepsi Mónika tanító, Alkotó-, fejlesztő mese-szakpedagógus, végzős Antalfai fejlesztő művészetterapeuta hallgató
- Helyszín: Iskolai könyvtár és közösségi tér
II. klubfoglalkozás:
- Időpont: 2025. október 20. (hétfő) 17:00
- Téma: Gyermekekről felnőtteknek
- Témavezető: Győrffy Erika, pedagógus
- Helyszín: Iskolai könyvtár és közösségi tér
I. klubfoglalkozás:
- Időpont: 2025. szeptember 22. (hétfő) 17:00
- Téma: Korszakváltások a gyermek életében
- Témavezető: Kirsch Nóra, pszichológus
- Helyszín: Iskolai könyvtár és közösségi tér
Az előadások ingyenesek!