Magyar Hollywood vetélkedő – Országos döntő – 2023

szeptember 24, 2023

Magyar Hollywood vetélkedő Országos II. és III. helyezés

Az idén hetedik alkalommal megrendezett országos döntőre a mátészalkai Adolph Zukor Filmfesztivál keretében került sor a Képes Kávéházban. Mátészalkáról, Kisvárdáról, Hajdúnánásról, Cigándról, Ricséről, Debrecenből, Bátaszékről, Miskolcról és a szlovákiai Nagykaposról jutottak döntőbe a csapatok. Közel 20 magyar településen (ahol ismert hollywoodi magyar született) került sor előzetesen a helyi vetélkedők megrendezésére. A vetélkedőn hat kérdéscsoportban mérték össze kreativitásukat a résztvevő fiatalok, akik nagy lelkesedéssel oldották meg a feladatokat.

A döntőben résztvevő csapatok közül Nagykapos csapata szerezte meg az 1. helyet. A 2. helyen a volt görömbölyi diákokból szervezett (jelenleg 9. évfolyamos gimnazistákból álló) miskolci csapat (Kiss Barbara Antónia, Bozó Réka, Spekker Sára Korinna), a 3. helyen a Görömbölyi Általános Iskola 7. osztályos tanulóinak csapata (Bobkó Bálint, Gellérfi Ádám, Madarász Rebeka, Miklós Tamás) és a mátészalkai Esze Tamás Gimnázium végzett. A 4. helyre a hajdúnánási csapat került, az 5. helyen pedig a mátészalkai Széchenyi István Általános Iskola csapata végzett.

A győztesek egy filmes alkotótáborban való részvételt nyertek, illetve a helyezésüknek megfelelő oklevelet és jutalomkönyvet kaptak.

Gratulálunk győztes csapatainknak és felkészítő tanáruknak, Czankné Szűcs Ágnes tanárnőnek a kiemelkedő eredményhez! Büszkék vagyunk rájuk, és arra is, hogy volt diákjaink középiskolásként is visszatértek hozzánk, s jó hírét vitték volt és jelenlegi iskolájuknak egyaránt.