Éneklő Fenyő kórusversenyén döntőben a „Jólhangzik” énekkar!

december 7, 2018

 

„Péntek délután újra életre kelt az Éneklő Fenyő, a Szent István téren. Négy általános iskolás kórus gyermekei mérték össze énektudásukat Miskolc karácsonyfájának díszeként. A négy énekkar közül kettő jutott tovább a december 19-ei döntőbe. 

Mint ismert, idén először, az Advent Miskolc repertoárja kórusversennyel bővült. Mivel a miskolci advent középpontjában a közösségek állnak, így három – általános iskolai, középiskolai és felnőtt – kategóriában hirdették meg a versenyt, amelyre Miskolcról és az egész megyéből jelentkeztek. A versenyzők az Éneklő Fenyőn adják elő produkcióikat: péntek délután az általános iskolás kategória négy kórusa mérette meg magát.

A Fráter Schola Viridis, a Fráter György Katolikus Gimnázium kórusa magyar feldolgozásokkal, a Jezsugold Gyermekkar, a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium énekkara népdalfeldolgozásokkal, a „Jólhangzik”, a Görömbölyi Általános Iskola kórusa karácsonyi énekszóval, a Selyemréti Szent István Templom Gyermek Kórusa pedig olasz karácsonyi énekekkel kápráztatta el a hallgatókat.

A zsűri olyan rangos szakértőkből áll, mint Mócz Ferenc, a szervező Zenével az Ifjú Tehetségekért Alapítvány kurátora, az Egressy Béni-Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola nyugalmazott igazgatója, Szászné Pónuzs Krisztina, a Miskolci Szimfonikus Zenekar igazgatója, illetve Fehér János, a Filharmónia Magyarország miskolci régióvezetője.

A kórusok nyolc perces produkciói után, a zsűri visszavonult, hogy eldöntse, melyik két előadás juthat tovább. Úgy határoztak, hogy a „Jólhangzik”, a Görömbölyi Általános Iskola kórusa, és a Fráter Schola Viridis, a Fráter György Katolikus Gimnázium kórusa csillogtathatja meg énektudását a kórusversen döntőjében, december 19-én.

A nevezésekből befolyt összeget jótékony célra ajánlják fel, a szervező alapítvány a Koraszülött-Újszülöttpatológiai osztályt és dolgozóit, valamint a koraszülöttek és újszülöttek szállítását, mentését végző Segíts Élni Alapítványt támogatja majd, műszerekkel, eszközökkel, oktatási hozzájárulással.”

Forrás: https://m.minap.hu/cikkek/csengettyukkent-csilingeltek-korusverseny-gyermekei-az-eneklo-fenyon-kepgaleriaval?fbclid=IwAR0SvbqpkAGtvtI7Z9tsyVmIMNpGAs1b8ag1DXOCsFofQRFLWdCary3umSU